Dj

Szolgáltatás

divider

Legyen szó akár esküvőről, szülinapról vagy céges buliról, szinte minden zenés-táncos rendezvény sikere a megfelelő DJ kiválasztásán múlik. Ilyenkor a legfontosabb a Megrendelő és a DJ egymást kölcsönösen segítő együttműködése. Ennek első lépése egy közös beszélgetés, amelyen körvonalazódik a Megrendelő zenei ízlése. Egy tapasztalt és többféle stílusban is otthonosan mozgó DJ ez alapján már felkészülten érkezik a rendezvényre, és annak folyamán a közönség reakcióihoz igazítja a party zenei irányvonalát. Nagyon fontos, hogy a DJ ne erőltesse rá Megrendelőire a saját zenei ízlését, hanem a Vendégekre figyeljen – de helyén tudja kezelni az esetleges vállalhatatlan, oda nem illő, „buligyilkos” kéréseket.

Minden egyes rendezvényre egyedi, de jól nyomon követhető és világos kalkuláció alapján teszek árajánlatot. Befolyásoló tényező a DJ-technikai eszközigény (azaz csak digitális hanghordozókkal dolgozzak, vagy vigyek magammal lemezjátszókat és bakelitlemezeket is, illetve hogy szükséges-e vinnem hangrendszert is), a rendezvény időtartama és Budapesttől való távolsága (fontos, hogy minden esetben hazaautózom a rendezvényről, ezért az én esetemben nem kell kalkulálni a szállodai elhelyezés költségeivel).

Természetesen minden Megrendelőmmel személyesen megismerkedek a rendezvény előtt, és annak helyszínét is felkeresem a technikai megoldások egyeztetése érdekében.

Szívesen állok rendelkezésre a helyszín kiválasztásában az esemény jellege és a vendégek létszáma alapján, a menetrend kialakításában, illetve jó szívvel tudok javasolni olyan rendezvényszervezőt  is, akivel élmény az együttműködés.

Ajánlatkérés